Panoráma Trail Zemplén


Panoráma Trail Zemplén 45 km 1600 szint

Egy jól szervezett, különleges tematikájú és hangulatú verseny a világ végén :)

Három csodaszép várat összekötő 45 km es 1600 szintes többszörös kihívást jelentő terepútvonalat egyéniben és 3 fős csapatban lehetett teljesíteni. A rajt Boldogkő várából volt és érintette a 16 km re lévő szépen felújított Regéci várat és a cél az impozáns magaslaton álló Füzéri várban tetejében volt. 
 

Füzéren a célnál foglaltam szállást előző napra és onnan reggel 6:30 kor busz vitte át az egyéni indulókat a rajthoz Boldogkő várába.


Már a rajtnak is különleges hangulata volt, hogy a korhű kosztümös (egyébként is várban dolgozó) vár kisasszony és váruraság és nagy pallosú hóhér fogadtak minket és konferálták fel szintén korhű szöveggel a rajtot :) Az útvonal a véleményem szerint haladó szintű, közepesen nehéz kategóriájú. Főleg azért mert a sok szintemelkedést igen rövid szakaszon, kemény mászásokkal tettük bele a Zemplénre jellemző meredek vulkáni kúpokat, igen technikás nehezen futható lejtők követték. A rajtól 16 km re lévő Regéci várat egy hangulatos folyamatosan emelkedő nagyon szép erdős szakaszon a végén elég masszív emelkedővel értük el. Kuriózum volt, hogy be kellett futni a várba, így röptében szét is lehetett nézni. :) 





Ennek a szakasznak a nehézsége a szintemelkedésen túl az volt, hogy elég hosszú szakasz gyönyörű erdős részen technikás single track, tehát kevés lehetőség volt előzésre ,vitt és nyomott az egy nyomsávon haladó futók tömege. Meglepően gyorsan elértem a váltó és frissítőpontot a vár alatti parkolóban és utána jött a verseny gerincét adó, igen kemény második szakasz 29 km ig. No ott elgondolkodtam az élet értelmén :) mikor ránéztem az órámra és a 16 és 21 km közötti 5 km-t 55 perc alatt tettem meg és még folyamatosan másztunk felfelé :) És hiába lett vége a kaptatónak, utána elég technikás néhol szinte futhatatlan lejtmenet várt. Itt sokan botladoztak, elestek. Ekkor ránéztem az órámra, gondoltam sosem érünk be a célba, ha ez így megy tovább, így elkezdtem kielőzgetni a botladozókat és elég masszív tempót diktálva egy csapat élére álltam és így értem be a 30 km es váltó és frissítő pontra a lejtmenet végén lévő Telkibányára. Gyors frissítést követően lendültem tovább a következő szakaszra, ami a helyiek biztatása szerint jóval könnyebbnek ígérkezett. A könnyebb szakasz egy folyamatosan emelkedő 7 km t jelentett, ami igaz, ez olyan Gerecse szintű dimbi dombikat takart tehát a futható kategória még. Itt futás séta kombóval igyekeztem tartani a kitűzött pulzus és átlagsebesség értéket. És viszonylag jó tempóval értem be Hollóházára 39 km nél lévő frissítőpontra. Ott mondták már csak 6 kili van hátra de az utolsó 4 re kössük fel a gatyánkat :) Na hát és tényleg :) a vége a Füzéri várhoz vezető út elég húzós, Kékes csúcsfutás elbujdoshat mellette. :) Igaz nagy hangulatot ad a végének, hogy amint beértünk a településre a várhoz vezető úton végig a helyiek és a versenyre érkező futók, kísérők biztatása mellett teheted meg az utolsó 2 km-t :) A mezőny közepén értem be (27. nőként a 74 fő női futóból) 6:16 os célidővel. A cél a várban volt, fenn volt az éremosztás, fel lehetett venni a busz által elszállított csomagot. 


A versenyközpont viszont lent a 1 km re lévő településen volt, odáig vissza kellett bandukolni, ott adták át a Finisher pólót és lehetett meleg gulyást enni, zuhanyozni. 


Jól szervezett verseny remek hangulattal, jövőre biztos megyek még :) Azt viszont sajnáltam, hogy csak 1 napra foglaltam szállást, mert érdemes utána is szétnézni, a környék csodaszép és igen barátságosak a helyiek.



Pap Viktória

Megjegyzések