Mátrabérc trail 2018 -- "négyes fölé"

Mátrabérc trail 2018 – „négyes fölé”


A „tavalyról maradt egy nevezésem” utolsó állomása. Az ötödik Bércem. Az első tudatosan felépített és összerakott Mátrabércem. 
2016 őszén kezdtünk közös munkába Jakus Bélával, és a 2017-es Mátrabérc lett volna az egyik célversenyem amire felkészülök, amin lemérhető, hogy hol tartok, mit bírok. Az edzésmunka ünnepnapja. A januári sérülésem áthúzta ezt a tervünket, de mivel Bigáék voltak annyira rugalmasak és rendesek, félrerakták a nevezést erre az évre. Így hát nem volt kérdéses, hogy 2018 első felében melyik rendezvény kaphatja meg a célverseny rangot.



A talpraállás után szeptembertől újra elkezdődhetett a közös munka, év végéig még visszafogottan, januártól pedig a lovak közé csaptunk Edzőbával. 
Vártam ezt a versenyt. Tényleg ünnepnek éltem meg, ahol egy dolgom van: összegezni az eddigi beépített dolgokat, és alkalmazkodva az aktuális helyzethez kihozni a legjobbamat magamból. 

Hogy mit tűztem ki magamnak ezen kívül? Tartani a Béla által megadott paramétereket. Reálisan tervezve egy 7:10 és 7:40 körüli teljesítést. No és szerettem volna az első tíz csaj között befutni. 



Nem izgultam, tudtam, hogy amit bele tudtam tenni a felkészülésbe, az már benne van, amit nem, az nincs ott. Jó volt korábban leérkezni, ismerősökkel, régi és új barátokkal hangolódni a versenyre. Jó volt Bigáékkal átmenni a rajthelyszínre, jó volt vacogni kicsit a rajt előtt, és arra gondolni, hogy pár óra múlva mit nem adnánk majd egy kis hűvösért. Jó volt ott állni és várni a puska dörrenését, miközben arra gondoltam, hogy tavaly Bélával álltunk a pálya szélén, és összeszorult torokkal rajtoltattuk a futókat. 



Nekem a versenyek eleje mindig nehéz. Rendszerint magasabb intenzitáson futok, mert izgulok, mert beragadok a tömegbe, és nem tudok saját tempót menni. Most igyekeztem viszonylag hátulra helyezkedni, hogy Kékesig a megadott zónában tudjak maradni. Úgy-ahogy sikerült. 
Ennek köszönhetően Kékesre teljesen egyben, jó erőben érkeztem. Jól esett a szurkolók tömege Kékes felé és fenn Kékesen is. Frissítés, pacsizás és indulás tovább. Sombokorhoz közeledve sok színes emlék kíséretében futottam le, aztán Sombokornál persze jött a szokásos bénabalett. Galyatetőig minden teljesen tervszerűen és nagyszerűen ment; visszafogtam magam vagy lendületet tettem a futásba; mikor mit kellett. Frissítettem terv szerint. Élveztem.


Galyára érve ismét a szurkolók lelkesítő tömege fogadott. Veriga már kapta is ki a kulacsot, töltötte meg, Belus Tomi is jött, hogy mit kérek; fejre víz. Hornich Tomi pihengetett a padon. Béla biztatott, hogy jól állok, majd ahogy látta a vörös fejemet leöntött két kancsó jéghideg vízzel, mondván, hogy ez edzői utasítás, Kinga is megkapta, ő is sikított. Mindeközben jégkrémet evett. (Utólag értékelve; hálás vagyok a zuhanyért, köszi Béla!) A Galyán töltött idő alatt világossá vált; hogy a k…a meleg sok embert padlóra küldött, és óvó szavakkal indított útnak mindenki. 
Kicsit megijedtem, mert van emlékem meleg általi elhalálozásból, úgyhogy arra jutottam; a teljesítés érdekében kicsit visszább fogom magam, óvatosan folytatom és nem a pulzust teszem az első helyre. Viszonylag jó tempót sikerült mennem még úgy is, hogy a pulzusom a megadott zóna alján vagy még alatta volt. Itt, ha akartam volna, még tudtam volna beletenni lendületet, Vörös-kőről lefelé még éreztem az erőt magamban. 


Ágasvárra érkezve ettől elbúcsúzhattam. Innentől nem voltam ura a hanyatló pulzusomnak. Mátrakeresztesen ismét rengeteg kedves ember, hideg víz a fejre, frissítés, néhány jó szó 


és indulás; már „csak a Muzsla”. Kicsi erő visszatért, próbálkoztam felküzdeni magam a megadott zóna aljáig. Közben eszembe jutott, amit Béla írt: „Mátrakeresztestől, ha sok van még benned, felmehetsz 174p-ig” Ezen jót derültem magamban, mikor a 160-at sikerült megpillantanom az órámon. 
Muzslára felfelé hullámzóan jött-ment az lendület; emelkedőkön általában jobban jött, lejtőkön többnyire ment. Muzslára felérve megálltam, szusszantam párat, ácsorogtam néhány másodpercet, hogy erőt gyűjtsek a lefeléhez és a Koncsúrokhoz. Itt már végleg elengedtem a pulzusom. Tuti hatalmasat esek ha az órámat skubizom közben. Nehezen ment a lefele, engedtem el a nálam gyorsabbakat, fáradtnak éreztem a lábaimat, a gyomromnak is kezdett elege lenni, szerettem volna már a célkapura ráforduló kanyarnál járni. Aztán eljött az is. 
Befutva végtelen öröm és elégedettség töltött el. 7:36-tal 8. nőként érkeztem be. Legyőztem a meleget, ha nem is teljesen a tervezett módon, de becsülettel beleadtam ebbe a futásba, ami bennem volt.

Aztán persze eltelik néhány óra, néhány nap, és elkezdem kiértékelni mi és hogyan is volt.

  • Kékesig a „kis túllépések” miatt összességében kb. fél órát a megadott zóna felett töltöttem. Ez ugye később visszaüt(het) 
  • Galyáig terv szerint ment, onnan elkezdett lefelé ívelni a pulzusgörbém, csökkent a futás intenzitása, majd ez csak fokozódott. Ezt okozhatta a nem megfelelő frissítés vagy a meleg, vagy a kettő együtt.
  • Lejtőn hiányzik a technika, és persze hiányoznak az igazi szintes edzések.
  • Ami biztató; a tempóm kisebb mértékben csökkent, mint ahogyan a pulzusom. Ez mindenképpen fejlődést mutat.
  • Egyáltalán nem görcsölt semmim, és a gyomrom is csak a legvégén jelzett.

Summázva: az az érzés van bennem, hogy szép munka volt, fejben teljesen rendben volt minden, a testem valahogy nem érte utol a fejemet, úgyhogy van még min dolgozni. Jó arra gondolni, mennyi minden sikerült benne jól/jobban, és motiválnak a hiányosságok/amiken még lehet csiszolgatni. Hoztam azt az időt, amit terveztem, és 10-en belül érkeztem be. 
Edzői értékelés: négyes fölé :-D



Gazdagabb lettem sok tapasztalattal, egy élménnyel, jónéhány beszélgetéssel, találkozással. 
Köszönet a szurkolóknak, szervezőknek, barátoknak, mindenkinek aki egy kicsit is hozzátett ehhez a hibátlan rendezvényhez!



Mátrabérc, jövőre veled ugyanitt!

Bóla Lia

A fényképekért köszönet a Mátrabérc hivatalos és nem hivatalos fotósainak!

http://www.mbtrail.hu/

Megjegyzések