Naszály Trail

48,4km 2240m+

Az elmúlt évben a TransMátrán Tamással párosban indulva nevezést nyertünk a Naszály Trailre. A szervezők rugalmasságának köszönhetően a versenyen való indulást eltolhattuk egy évvel.

Ha a Naszály Trailről érdeklődsz, két dolgot biztosan minden ember megemlít: egyik a sár, másik a szintes pálya. Sár eddig mind a három versenyre jutott bőven, nos az idei IV. Naszály Trail sem lógott ki a sorból.

Miért szeretem ezt a versenyt?

A rajt-cél terület a Katalinpusztai Kirándulóközpontban van, amit futáson kívül is érdemes felkeresni.

 

Maga a Naszály kevésbé ismert futóuticél, pedig érdemes felkeresni, mert gyönyörű.

Családias szervezésű, jó hangulatú futóverseny, ahol három táv közül válaszhat ki-ki kedve szerint, a gyerekek pedig , akik a játszóterezés helyett/mellett belekóstolnának a futásba, a számukra kijelölt 5km-es pályán indulhatnak.

A frissítőpontokon bőséges kínálatból töltekezhetnek a versenyzők. Idén még alkoholmentes sör is volt! De jól is esett! 

A hosszú táv 2 körös; körönként 2szer mászunk fel a Naszály-csúcsra. Felfelé nem adja könnyen magát, lefelé pedig helyenként klassz kis technikás a pálya. Szóval lehet rajta küzdeni.

Milyen is volt ez az idei verseny?

Előző este az eső még stabilizálta az addigi sarat. Reggelre azonban tiszta volt az ég, melegnek ígérkezett a nap.

Az első kör jórészt közösségi futás: az elején mókázunk; ki hogyan közlekedik a sárban, minden harmadik elcsípett beszélgetésfoszlányból azt hallod, mennyivel nehezebb lesz majd a következő körben a mégjobban széttúrt dzsuvában taposni. Az ellenőrző- és frissítőpontokon nagy hanggal lelkesítenek mindenkit az önkéntesek. Itt mindenki a „legjobb” és „szuper”. Aztán lassan-lassan az emelkedők és a lejtők szétszakítják a mezőnyt, ritkul a tömeg, több kirándulóval találkozol, mint futóval, a kutyáik lelkesen melléd szegődnek, kis potya-futásra. Az első 24 km hamar eltelik, a végére még úgy érzed hogy, „hej, megy ez!!!”, ezt az érzést meg is erősítik Benned a Kirándulóközpontban segítő, szurkoló, tapsoló emberek.

 Aztán kezdődik a második kör; egyből jó kis emelkedővel, ahol nézegeted: tényleg széttúrták-e annyira a sarat, mint amennyire jósolgatták az első körben… Igazából nem… sőt, vannak helyek, ahol mintha még jobb is a lenne a talaj… Aztán megállapítod, hogy ez az emelkedő valahogy könnyebben ment még az előbb, az a lejtő meg ruganyosabb és gyorsabb volt mint most. Ez a kör a legtöbbünknek már magányos, mintha csak te lennél a pályán, senki más. 

Az ellenőrző- és frissítőpontokon ugyanazok az emberek ugyanazzal a töretlen lelkesedéssel, ugyanolyan hangosan biztosítanak róla, hogy ugyanolyan „szuper” vagy, mint 3 órája voltál, és még mindig te vagy a „legjobb”. A különbség mindössze annyi, hogy te már nehezebben hiszed mindezt. Nem kizárt, hogy átesel egy-két holtponton, hogy megfordul a fejedben a „hej, megy ez nekem” helyett, hogy „hej, vége lehetne már”, de azért próbálsz futni ott ahol lehet, mert ugye aki „fut az halad, aki tötyög, az marad”. Aztán mint minden, ez is eltelik. Hopp itt már a híd, fogynak a kilométerek, kis hullámzás még Katalinpuszta felett, és már hallod a többieket, amint lelkesen tapsolnak be a célba.

Befutóérem (az idei klasszul sikerült nagyon), meleg tea, zuhany, gulyás. 

És ismét egy emlékezetes futás, ami kicsit verseny, kicsit közösségi élmény, amire jó emlékezni majd, amit szívesen emlegetünk jövőre is.



Köszönet Mindenkinek, aki hozzátett az idei Naszály Trailhez!

Bóla Lia