Fodor András 43 éves korában egyszer csak úgy döntött, hegymászó lesz. Nem bízta a dolgot a véletlenre, elvégzett egy sziklamászó és egy jégmászó tanfolyamot is, a mátrai teljesítménytúra után következtek a Fogarasi-havasok és az Alpok, mígnem nyolc év elteltével, immár 51 évesen idén augusztusban meghódította Európa legmagasabb csúcsát, az Elbruszt a Kaukázusban.
– Sokan hiszik azt, hogy Európa teteje a Mont Blanc, pedig nem, csak hát hajlamosak vagyunk a tőlünk keletebbre fekvő részeket már Európán kívülinek tekinteni…
– Az Elbrusz Oroszország európai részében található, a grúz határ közelében, a Kaukázus legmagasabb hegye, amelynek a csúcsa pontosan 5642 méteren van – kezdi az élménybeszámolót Fodor András. – A túra 2016 augusztus 19-től 30-áig tartott, persze ebben minden benne volt, az utazás, a városnézések, az akklimatizálódás is.
– Hogyan jutott eszedbe éppen ezt a csúcsot meghódítani?
– Baráti társasággal voltunk kirándulni, ott szembesültem a kihívással. Egy fehérvári srác társat keresett ehhez a túrához. Szerencsém volt vele, mindent megszervezett, én az indulás előtti utolsó pillanatig tudtam dolgozni. Nem olyan egyszerűek az előkészületek egy ilyen utazáshoz, hiszen Oroszországba meghívó levél kell, vízum, megfelelő időben kell érkezni, hogy esélyünk legyen feljutni a csúcsra, de ő mindent elintézett. Először Moszkvába repültünk, onnan mentünk tovább a Kaukázusba, nagy élmény volt az utolsó szakaszon a közel ötórás út egy Gaz terepjáróval…
– Hogyan került sor a csúcs meghódítására?
– Az alaptábor 4200 méteren volt – ez már maga a gleccser – itt konténerben laktunk és próbáltunk felkészülni a végső megmérettetésre. Sokan kérdezték, hogy „és hol zuhanyoztatok?” Hát sehol. Amíg ott vagy, abban vagy, amiben felmentél, ezedbe se jut vetkőzni, olyan hideg van. Egyébként is teljesen nomád körülmények vannak. Az Elbrusznak tulajdonképpen két csúcsa van, az egyik ötezer méteren, s mellette van az ikercsúcs, ami 5642 méter. (A https://hu.wikipedia.org/wiki/Elbrusz címen látható egy 3D video az Elbruszról – a szerk.) Éjfélkor kezdtük meg a csúcstámadást, mert rossz időt ígértek, így volt esély még a vihar előtt feljutni. Az ötezer méteres csúcs után – kicsit leereszkedve – végig kell menni a két csúcs közötti nyergen, ami egy pár kilóméteres túra, majd innen következik az utolsó 800 méteres szintkülönbség megtétele, egy 3-4 kilóméteres táv.
– Sziklafalon, kötelekkel?
– Nem, ez végig gleccser, itt hágóvasakkal, jégcsákánnyal másztunk, persze ettől még meredek jég az egész, ráadásul egyre erősödött a szél, pillanatok alatt belepte a jégdara a cipőnket, ha megálltunk. Hajnali négyre, napfelkeltére értünk fel az ötezres hegytetőre és nekem fél 12-re sikerült feljutnom az 5642 méteres csúcsra. Az valami leírhatatlan érzés, valóságos eufória… Az ember letérdel, szinte zokog, elmondhatatlan… Fél 2-kor érkeztem vissza az alaptáborba, a visszaút már nagyon hosszúnak tűnt…
– Az Elbrusz Oroszország európai részében található, a grúz határ közelében, a Kaukázus legmagasabb hegye, amelynek a csúcsa pontosan 5642 méteren van – kezdi az élménybeszámolót Fodor András. – A túra 2016 augusztus 19-től 30-áig tartott, persze ebben minden benne volt, az utazás, a városnézések, az akklimatizálódás is.
– Hogyan jutott eszedbe éppen ezt a csúcsot meghódítani?
– Baráti társasággal voltunk kirándulni, ott szembesültem a kihívással. Egy fehérvári srác társat keresett ehhez a túrához. Szerencsém volt vele, mindent megszervezett, én az indulás előtti utolsó pillanatig tudtam dolgozni. Nem olyan egyszerűek az előkészületek egy ilyen utazáshoz, hiszen Oroszországba meghívó levél kell, vízum, megfelelő időben kell érkezni, hogy esélyünk legyen feljutni a csúcsra, de ő mindent elintézett. Először Moszkvába repültünk, onnan mentünk tovább a Kaukázusba, nagy élmény volt az utolsó szakaszon a közel ötórás út egy Gaz terepjáróval…
– Hogyan került sor a csúcs meghódítására?
– Az alaptábor 4200 méteren volt – ez már maga a gleccser – itt konténerben laktunk és próbáltunk felkészülni a végső megmérettetésre. Sokan kérdezték, hogy „és hol zuhanyoztatok?” Hát sehol. Amíg ott vagy, abban vagy, amiben felmentél, ezedbe se jut vetkőzni, olyan hideg van. Egyébként is teljesen nomád körülmények vannak. Az Elbrusznak tulajdonképpen két csúcsa van, az egyik ötezer méteren, s mellette van az ikercsúcs, ami 5642 méter. (A https://hu.wikipedia.org/wiki/Elbrusz címen látható egy 3D video az Elbruszról – a szerk.) Éjfélkor kezdtük meg a csúcstámadást, mert rossz időt ígértek, így volt esély még a vihar előtt feljutni. Az ötezer méteres csúcs után – kicsit leereszkedve – végig kell menni a két csúcs közötti nyergen, ami egy pár kilóméteres túra, majd innen következik az utolsó 800 méteres szintkülönbség megtétele, egy 3-4 kilóméteres táv.
– Sziklafalon, kötelekkel?
– Nem, ez végig gleccser, itt hágóvasakkal, jégcsákánnyal másztunk, persze ettől még meredek jég az egész, ráadásul egyre erősödött a szél, pillanatok alatt belepte a jégdara a cipőnket, ha megálltunk. Hajnali négyre, napfelkeltére értünk fel az ötezres hegytetőre és nekem fél 12-re sikerült feljutnom az 5642 méteres csúcsra. Az valami leírhatatlan érzés, valóságos eufória… Az ember letérdel, szinte zokog, elmondhatatlan… Fél 2-kor érkeztem vissza az alaptáborba, a visszaút már nagyon hosszúnak tűnt…
– Itthon mennyire izgultak érted?
– Tulajdonképpen 19 óra volt összesen, amikor „eltűntem”, az idő alatt nem volt semmi térerő, így nem tudtam hírt adni magamról. Természetesen nem veszélytelen egy ilyen jégfalon közlekedni, s itt mentőt se láttunk – az Alpokban válogathat az ember, hogy francia vagy olasz helikopter hozza le ha baj van – és senki nem tudta, hogy mikor hol járunk. De szerencsére nem történt baj, büszke vagyok rá, hogy a túrán mindvégig nagyon összeszedetten tudtam teljesíteni.
Szabó Hédy (Pázmándi hírvivő)
Képek: Fodor András
Megjegyzések
Megjegyzés küldése